Eszter:
"A tai chi nekem mindenekelőtt harcművészet, azon túl egy önismereti utazás, egy meditációs forma, ami növeli a belső erőmet, fejleszti a kreativitásomat, ugyanakkor megtanít lazítani, fókuszálni."
Péter:
"Számomra a tai chi a tudatos mozgás örömét, a kimeríthetetlen fejlődés lehetőségét, és egy régi, de korántsem elavult harcművészet elsajátítását jelenti."
Éva:
"A tai chi számomra az út, a megérkezés, a megnyugvás egyszerre.
Amikor tai chizok nem létezik semmi más körülöttem, a jelen pillanatban vagyok, befelé koncentrálok. Semmi más nem kapcsol ki úgy, mint ez a mozgásos meditáció.
Régóta éreztem, hogy szükségem lenne egy testet-lelket egyszerre harmonizáló mozgásformára. A jógával többször próbálkoztam, de mindig konstatáltam, hogy ez tőlem teljesen idegen út.
Amikor először találkoztam a tai chival azonnal tudtam, hogy ez az én utam, és azt is, hogy ez egy életre szóló szerelem lesz. Az érzés máig tart.
A közösség is csodálatos, ahol egy kiváló mestertől tanulunk, összetartás, vidámság jellemez minden alkalmat amikor közösen gyakorlunk."
Kata :
"Mentálisan feltölt. Minden 45 feletti nőnek ajánlom, akik úgy érzik, nehezen viselik a bennük és körülöttük zajló változást. Most, hogy a gyermekeim már nagyobbak, több szabadidővel rendelkezem, így lehetőségem van olyan dolgokkal is törődni, melyek régóta vonzottak, de idő hiányában nem tudtam velük foglalkozni – ilyen a taichi!"
György:
"A tai chi gyakorlása utat mutat és módot ad számomra valami olyan meg- illetve visszaszerzéséhez, amit a mai rohanó világban a legtöbbünk elveszített; a test és a lélek kölcsönös harmóniáját…….és mindezt egy olyan csapatban, ahová öröm tartozni. :)"
Andi:
"Régen csak rohantam, de ma tudom élvezni a csendet, csodálni a harmatcseppes pókhálót, a hajnali leheletet, az egymás szemébe tekintő idegeneket. Minden apróság, mely nélkül valami hiányozna. Hogy hol is kezdődött? El sem akartam menni az első edzésemre, csak elcsaltak. Majd az egész magával ragadott és úgy szépen, fokozatos ízlelgettük egymást a tai chival. “A tai chi igazán nem az edzőteremben van veled, hanem az életed járja át, a mindennapjaidat.”- mondta az instruktorom, én meg nagy szemekkel, kissé talán kétkedve pislogtam rá, mit sem értve az egészből. Hogy hol tartok ma? Az elmúlt évek során jobban megismertem magam. Harmonikusabb a kapcsolatom magammal és így másokkal. Észreveszek eddig rejtett összefüggéseket, apró rezdüléseket és értem, hogy válnak ezek eggyé körülöttem, bennem. Kerülöm a szélsőségeket és így sokkal jobb problémamegoldó lettem. Jó az állóképességem, egészséges a testem, jó a lelki és testi teherbírásom. Mindezt a tai chinak köszönhetem! És, hogy még mit? Azt a sok klassz embert, akikkel ebben segítjük egymást és számtalan telített percet, amit megosztunk egymással."
Rita:
"A tai chi ellazít, segít kikapcsolni, általa kizárom a külvilágot, a zavaró dolgokat és csak csinálom, mert jól esik. Feltölt úgy testileg, mint lelkileg. A hosszú munkanap végén várom, hogy ismét az edzőteremben legyek azokkal az emberekkel, akik még gazdagabbá teszik számomra a tanulást. A tai chi tele van kihívásokkal, amitől csak még érdekesebbé válik. Ajánlanám azoknak, akik a 21. század forgatagában szeretnék újra megtalálni önmagukat és egy cseppnyi békét teremteni a saját világukban."
Evelin:
"Amikor tai chi- zom szinte megáll az idő, lelassul a légzésem, lassan elmúlik minden cikázó gondolatom, és semmihez sem hasolnítható békesség érzése jár át. A tai chi az életem részévé vált. Ajánlom mindenkinek, aki ebben a rohanó világban vissza akarja kapni a lelki egyensúlyát."
Zsolt:
"A tai chi nekem egy olyan harcművészet, amely kiragad a rohanó világból. Gyakorlás közben lelassulok, megnyugszom és elfelejtem minden gondom."
Vica:
"Szeretek tai chizni, egyrészt, mert az edzések után könnyűnek, erősnek, rugalmasnak érzem magam, mintha minden fáradság és feszültség eltűnt volna, másrészt állandó fejlődést igényel, tanulást és ez pozitív irányt ad az életemnek."
Attila:
"Amikor elegem van a főnökből, a melóból csak lemegyek a terembe, a tai chi tuti kikapcsol. "
Gabi:
"Aktív testmozgás, jól indul tőle a napom, energikus vagyok és jobban halad minden tevékenységem. Valahogy jobban tudok figyelni mindenre."
O. Edit:
"Szerintem mindenkire igaz, aki elkezdi ezt a harcművészetet, hogy közelebb kerül a belső harmóniához, és önmagához."